Beer Miklós. Egy hiteles ember

Beer Miklós nyugalmazott váci püspök attól a pillanattól kezdve, hogy megkezdte papi hivatását 1967-ben Kőbányán káplánként, nyitottságával, kedvességével, közvetlenségével nagyon népszerű lett a hívek és elsősorban a fiatalok körében. Gondolkodásmódjával, tetteivel, lényegében minden megmozdulásával, megszólalásával később igencsak kilógott a magyar püspöki karból, Ferenc pápa „magyar hangjaként” is emlegették. Máshonnan indult, mint püspöktársai. De talán pont ezért vált olyanná, hogy bárhol – Szobon, Márianosztrán, Pilismaróton, Dömösön, Esztergomban vagy Vácott – teljesített szolgálatot, mindig, mindenhol egybe tudta szeretni a híveket, és párbeszédre, egymás megértésére tudta ösztönözni a nem hívőket is. Mélységes humanizmusa, derűje, életszeretete, szociális érzékenysége, igazságszeretete – bevallása szerint – az evangélium szellemiségéből táplálkozik. Nem véletlenül választotta jelmondatának: Permanentes in fide, azaz Rendületlenül a hitben. Nyitottsága a világra, érzékenysége az emberi gonoszságra, közömbösségre nem egyszer állította nehéz helyzet elé. Szóvá tegye-e, harcoljon-e ellene, vállalva, hogy egyháza megbélyegzi, vagy bizonyítsa be: az egyházi szolgálat egyik fő küldetése, hogy az embereket a szeretet, a megbékélés és egymás tisztelete és megsegítése felé terelje. Ez utóbbit választotta. Szót emelt az elesettekért, a cigányokért, a menekültekért, a kiszolgáltatottakért, és ebben is az evangélium tanításait követte. Amióta nyugdíjba vonult, egyetlen perc szabadideje sincs. Hívők és nem hívők vágynak arra, hogy hallhassák és kérdezhessék. Őt hallgatva az volt az érzésem, hogy az úton, amelyet végigjárt, s amelyet ebből a könyvből megismerhetnek, semmi sem történt véletlenül. Hogy volt valaki, aki tudta, hogy mi a szándéka vele. Hogy Beer Miklós a kiválasztottak egyike.

Ez a könyv annak a korszaknak a lenyomata, amelyben most élünk Magyarországon.