A regény főhősei egy olyan török generáció tagjai, akik tiszta lélekkel, a megalkuvásokat kerülve vetették bele magukat az életbe, de később a török társadalmi-politikai közeg ott hagyta az ujjlenyomatát rajtuk. Mario Levi finoman pszichologizáló, a nagy érzelmeket a lehető legtermészetesebben megjelenítő nagyregénye azonban arról is tanúbizonyságot nyújt, hogy az ember ugyan nem mentesülhet az őt körülvevő miliő hatása alól, választási lehetőségei mégis akadnak. Miközben mind jobban megismerjük a kötet főszereplőit – akik részben azért jöttek össze sok-sok év után, hogy újra előadják saját színdarabjukat, az Életem, Isztambult –, a folyamatosan változó, lüktető Isztambul portréja is kirajzolódik előttünk. És legyen szó elhallgatott, tisztázatlan viszonyokról, beteljesülő és beteljesületlen szerelmekről, életre szóló barátságokról, netán Fenerbahçe-szurkolókról, Mario Levi megkapó bölcsességgel és elnézéssel ábrázolja esendőségükben is szerethető hőseit.